Baricco Selyem című regénye 2 órás olvasmány, de a hangulata, mondhatni zenéje sokáig elkísér még bennünket.
Aki nem olvasott még a szerzőtől könyvet, annak leginkább a stílus tűnik fel, keresetlen, néha odavetett mondatai, amelyek mégis egyfajta egészet alkotnak. A fülszöveg fehér zenének titulálja, számomra az ismétlődések miatt kész zeneműnek tűnt. Bár nem vagyok otthon a szimfóniák világában, de ez a könyv valami olyasmi.
Olvashatunk benne Japánról, dél-franciaországi faluról, a selyemhernyókról, és a szerelemről. A szerelem központi témája a könyvnek, annak ellenére, hogy a háttérben húzódik meg mindvégig, és az utolsó oldalakon egy hatalmas, hangos csattanást (pofont?) kapunk az írótól.
A főszereplő saját életén kívül él, látogatóként van jelen saját világában, ki tudja, mennyire van ennek tudatában.
Akinek az eddigiek egy kicsit fura összevisszaságnak tűnnek, ne csodálkozzon, viszont annyit garantálhatok: a regény az én írásomnál rendezettebb. Viszont a megkezdett gondolatok befejezése sokszor az olvasóra vár.
14 év felettieknek ajánlom, Európán belüli repülőútra tökéletes, de egy esti film helyett is csodálatos élmény.
Film is készült belőle, nem tudom, szeretném-e látni.
